Wittner Mária a Népszabadság 2006. augusztus 8-i számában a következőképpen nyilatkozik erről a tervről:
“ ‘56 igazi üzenete például abban a szoborban ölt majd testet, amelyet Amerikában terveznek, de itthon állítanak fel. Ez egy falat áttörő tankot ábrázol, amelyet egy Molotov-koktélos gyerek vár.”

 

Wittner Mária az '56 Lángja emlékműről

Wittner Mária : a II. János Pál pápa téren épüljön 56-os emlékmű!

2014. szeptember 10.

– A főváros VIII. kerületében, a II. János Pál pápa téren építtetne 1956-os központi emlékművet Wittner Mária, aki erről szóló, Tarlós István főpolgármesternek címzett levelét szerdán juttatta el az MTI-hez.

Az 1956-os halálraítélt, volt fideszes országgyűlési képviselő a levélben úgy

fogalmazott, hogy Magyarországon nincs a társadalom által elfogadott,

az 56-os forradalmat méltó módon reprezentáló emlékmű.
Nem kérdés, hogy jogos és valós igény egy igazi, központi 56-os emlékmű

felállítása, melynek egyik apropóját az is adja, hogy “közeledik forradalmunk

60. évfordulója” – olvasható a levélben, amelyben jelezte: a városligeti

“vaskefe” a tervezett funkció ellátására “már a megvalósítás pillanatában

alkalmatlan volt”.
Az sem lehet vita tárgya, hogy az emlékműnek a legméltóbb helye a

forradalmi VIII. kerületben lehet – írta Wittner Mária, aki azt kérte,

a főpolgármester támogassa javaslatát, hogy az emlékmű a II. János Pál

pápa téren épüljön fel, ott, ahol a kommunista rendszer által “állított

monstrum állt”. Jelezte: a levelet elküldte Kocsis Máté kerületi

polgármesternek (Fidesz-KDNP) is.
A levelet mások mellett Mádl Dalma, a néhai államfő, Mádl Ferenc özvegye,

Jókai Anna író, Kubik Anna színművész, Jobbágyi Gábor jogászprofesszor írta alá.

Budapest, 2014. szeptember 10., szerda (MTI)

http://www.mon.hu/wittner-maria-a-ii-janos-pal-papa-teren-epuljon-56-os-emlekmu/2635447ou.

Ötvenhat igazi emlékműre vár -  DEMOKRATA 2011 

 

 

____________________________________________________

 

 

Megvalósulhat az '56-os emlékmű

2014. szeptember 15.

 

 

Józsefváros támogatja Wittner Mária javaslatát, hogy a II. János Pál pápa téren álljon az 1956-os központi emlékmű - mondta Kocsis Máté polgármester a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lap hétfői számában megjelent írásban a polgármester hangsúlyozta: azért is lenne szimbolikus itt felállítani az emlékművet, mert az egykori Köztársaság téren állt a kommunisták, a Magyar Dolgozók Pártjának központja, ahol az ÁVH-sok elleni ostrom is zajlott.

Azért is fontos lenne Józsefvárosban felállítani az emlékművet, mert a kerületben dúltak a legnagyobb harcok 1956-ban, így a Corvin köznél, a Blaha Lujza téren és a Magyar Rádió épületénél - mondta Kocsis Máté.

 

 

A kerület egyébként már hozott egy befogadó határozatot 2008-ban. Sajnos a kijelölt helyszínt, a Ludovika előtti teret a Főváros átvette, így most ez az új helykijelölés lendületet adhat az ügynek. A határozat itt olvasható:HATÁROZAT

 

 

forrás: Magyar Hírlap

http://www.kocsismate.hu/hirek/663/megvalosulhat-az-56-os-emlekmu.html